Katona Zsuzsanna

SMR System Szakértő, Veresegyház, Budapest

Elérhetőségek

Bemutatkozás

Mottóm: „…hogy a mozgás öröm legyen…”

Igyekszem eszerint is élni, és ez az ami az utamon előre visz. Először a jóga volt, ami bekerült az életembe és gyermekeimen keresztül eljutottam a gyermekjóga világába. Itt egyre több olyan gyerkőccel hozott össze az élet, akik több segítségre szorultak mozgásukban, mint amennyit a jóga rövidtávon megoldhatott volna. Rövid távról kell beszélnem, mert sokszor nem kivitelezhető hogy egy-egy gyermek hónapokon vagy éveken keresztül járjon egy-egy foglalkozásra. Szintén a gyermekeim voltak, akik problémája révén találkoztam Csiky Ferenccel és az SMR Systemmel, valamint a hengerrel. Fiamnál pár perces kezelés után szemmel látható volt a módszer hatékonysága, ekkor éreztem, hogy meg kell tanulnom ennek az eszköznek a használatát, hogy más gyerekeken, illetve felnőtteken is tudjak segíteni.
Jól döntöttem, mikor beiratkoztam majd elvégeztem a Csikysystem által meghirdetett képzéseket. Mindegyik képzés egy-egy új szemüveget adott, amelyek valahol mégiscsak egymásra épülnek. Olyan emberektől tanulhattam, akiket méltán tekintek mentoraimnak. Ma már számos képzésen vagyok túl, amelyeken én állhattam a „katedrán” és én mutathattam meg az SMR System nyújtotta lehetőségeket az embereknek. Rengeteg köszönetet kapok élőszóban és elektronikus formában egy-egy képzés után, hogy miben és hogyan változtatta meg az életüket a képzésen résztvevőknek a henger. Fantasztikus emberi kapcsolatokkal, valamint rengeteg tudással, tapasztalással lettem azóta gazdagabb.
Célom, hogy a rendelkezésre álló tudás és eszköztár felhasználásával könnyebbé, élhetővé és fájdalommentessé tegyem a hozzám fordulók mindennapjait, hogy a mozgás öröm legyen és, hogy senki ne legyen a saját teste rabja, mert addig vagyunk fiatalok, míg minden mozdulat örömöt okoz! Ez az állapot vágyott és el is érhető! Ezen dolgozom nap, mint nap…
Képzéseimet Veresegyházon, Budán és Pesten egyaránt tartom. Veresegyházon a Hovatovább Jógaliget, Budán a Forrás Jóllét Stúdió és a Seiken DOJO, Pesten pedig a Grübedli játszóház és a Sarasvati Alapítvány ad otthont képzéseimnek.

Kapcsolat: Mozgásliget (facebook)

Katona Zsuzsanna
SMR System instructor
K Active Tape terapeuta
DBands Fitness trainer
Kismama-, és gyermekjóga oktató

Megosztás