Szigligeti Attila

SMR System Oktató, Budapest

Elérhetőségek

Bemutatkozás

Kedves Olvasó!

Szigligeti Attila vagyok, SMR System oktató – egyaránt foglalkozom a rendszer oktatásával átlag emberek, sportolók felé, de azon szűk kör tagja is vagyok, aki a szakértők képzésében részt vesz és Csíky Ferenc vezető oktatóval együtt alakítjuk a képzés rendszerét. Mellette mozgást tanítok és rehabilitációval foglalkozom, utóbbiban több területben (fascia, idegrendszer, mozgásminták) is elmélyedtem (CK-FMS, Z-Health, TriggerMassage, BodyMapping, K-Active Taping).

A mozgás és rehabilitáció világa mellett coach-ként dolgozom és pszichológusi háttérrel rendelkezem, az itt meglévő tudásom is segít az embert holisztikusan megközelíteni, mert a megoldandó problémára fókuszálva a széles eszköztárból mindig lehet egy illeszkedő megközelítést találni.

A hengerre 5 éve találtam rá, azóta is napi szinten használom a saját mozgásom, regenerációm javítására és az összes órámon, képzésemen központi szerepet játszik. Már több ezer embert vezettem be az SMR System rendszerébe, akik azóta is kamatoztatják a hengerrel, bottal vagy labdával szerzett tudásukat és tettek egy hihetetlenül hasznos lépést a saját egészségük fenntartása, visszaszerzése érdekében.

A képzéseimen a legnagyobb hangsúly a konkrét gyakorlatokon túl a szemléleten van. Ahogy a mondás tartja, én egy eszközt szeretnék a kezedbe adni, amit nem csak konkrét receptek szerint tudsz használni, hanem megtanítalak főzni, hogy a saját fejlesztendő területeden (mobilitás, regeneráció, jobb mozgás, kevesebb fájdalom) személyre szabva a leghatékonyabban használhasd a tanultakat. Ha ez érdekesnek hangzik számodra, gyere el és próbáld ki – pénzvisszafizetési garanciával vállalom, hogy elégedett leszel 🙂

Megosztás